A Sims atyja, Will Wright, miután három egyetemről távozott diploma nélkül, valamikor a nyolcvanas évek elején kezdte kipróbálni magát a játékprogramok írásában. „Egy olyan játékon dolgoztam, ahol kis szigeteket kellett lebombázni, egészen a kőkorba kényszerítve őket vissza. Ehhez fejlett infrastruktúrára volt először szükség, hogy legyenek megfelelő célpontok.” – mesélte Wright, akit a butácska lövöldözős játék kis szigetei egészen elbűvöltek. „Órákat töltöttem mindegyik kis sziget megépítésével, mindegyiknek részletes, működő szervezetet adtam: apró emberkék dolgoztak apró gyárakban, feltöltötték az apró teherszállító hajókat.” Aztán rájött, hogy a program fejlesztőjeként sokkal jobban szórakozott a szigeteket építgetve, mint játékosként, ahogy lebombázta őket.
Innen jött az azóta klasszikussá vált SimCity ötlete: ebben a játékban a játékos egy épülő város polgármesterének bőrébe bújik, és gondoskodnia kell a lakók boldogságáról: vízvezetéket építeni, munkahelyeket teremteni, alacsonyan tartani az ipari szennyezést és a bűnözést. Vagyis egy komplex rendszert megépíteni és működésben tartani, figyelni az érzékeny egyensúlyra.Nem mindenkinek tűnik ez elsőre igazán szórakoztatónak, sőt, meglehetősen hasonlít arra, amit egyesek „munká”-nak hívnak. Wright is hiába házalt a kiadóknál, hogy ötletét felkarolják, minden meghallgatás azzal a kérdéssel ért véget: De hogy lehet nyerni?
Nem lehet nyerni. Vannak játékok, melyeket nem a győzelemért, hanem a játékért játszik az ember, ezek akár a végtelenségig folytatódhatnak. Wright pedig inkább saját céget alapított, és maga vállalta a kiadás kockázatát. 1989-ben kiadta a SimCity első változatát, és azonnal az eladási listák élére ugrott, igazi, nem szimulált pénzt hozva alkotójának.